Végre 3 év után sikerült eljutni Athénba. Ezt az utat még a covid alatt terveztük, mivel Bibóék akkor költöztek ki.
Persze induláskor Belgiumban esett az eső (nem meglepő módon), így alig vártuk, hogy egy kis napsütést lássunk. A reptéren persze egy Tin-tin-es gépbe is belefutottunk, ezek a belgák tényleg nagyon büszkék a képregényeikre.
Athénba este későn szállt le a gépünk, úgyhogy akkor nem sokat csináltunk azon kívül, hogy bedőltünk az ágyba, na de másnap! Bibó nappal dolgozott ezért reggeli után (amit Lacika - Bibó nagyobbik fia - készített nagyon aranyosan nekünk) a nyakunkba vettük a várost. Egy külvárosi részről indultunk, először csak a kerület belvárosát akartunk kicsit megnézni, majd úgy döntöttünk, hogy felpattanunk a metróra és bemegyünk Athén belvárosába.Az utcákon mindenfele keserű-narancsfa állt, ami éppen virágzott és fantasztikusan finom illatokkal árasztotta el az utcákat

Egy 20 perc metrózás után már is a belvárosban találtuk magunkat és úgy döntöttünk, hogy az Akropoliszt mindenképpen meg kell másznunk. Ekkor még nem voltunk biztosak benne, hogy be is megyünk megnézni a Parthenont. Mire felmásztunk a hegyre a nap is szépen kisütött. A levegő nem volt valami meleg, de a nap kompenzálta a dolgot.
Mivel már erősen közelgett a délután és a reggelinket a szervezetünk teljesen feldolgozta, gondoltuk, hogy keresünk egy helyet, ahol tudunk egy jó görögös kaját enni. A környéken érdekes épületekkel találkoztunk, meg az egész belváros hangulata is nagyon sajátságos volt. Szűk utcák, két szintes épületek lapos tetőkkel, üzletek mindenhol és emberek.

Egy 20 perc metrózás után már is a belvárosban találtuk magunkat és úgy döntöttünk, hogy az Akropoliszt mindenképpen meg kell másznunk. Ekkor még nem voltunk biztosak benne, hogy be is megyünk megnézni a Parthenont. Mire felmásztunk a hegyre a nap is szépen kisütött. A levegő nem volt valami meleg, de a nap kompenzálta a dolgot.
Először a kilátóhoz kapaszkodtunk fel. Azért írom, hogy "kapaszkodtunk", mert a sziklák iszonyú csúszósak voltak, néhol szinte csak négykézláb érezte magát biztonságban az ember. Láttunk is valakit legurulni jó pár métert. A görögök a panaszokat úgy oldották meg, hogy a felvezető út elejére egy táblát tettek, hogy "vigyázz csúszik", meg hogy "mindenki csak saját felelősségre mehet fel".
Na de a kilátás szerintem megérte. Teljes Athénra rá lehetett látni és a fehérre meszelt házak érdekes képet adtak.
Ha már fent voltunk, gondoltuk, hogy megnézzük a történelmi épületeket is. A jegyekhez nagyon hosszú sor állt, viszont az is ki volt írva, hogy online is meg lehet őket venni. Elő a telefon, keresni egy napos követ, ahova le tudunk ülni és hajrá, jegyvadászat indul. Kiderült, hogy van kombinált jegyük, ami 5 napig érvényes és lehetőséget ad az összes nevezetesség megtekintésére és még jó pár múzeumba is beenged. Így nem volt kérdés, a kombinált jegyet vettük meg (ami csak 10 euroval volt drágább az egyszeri, akropoliszi belépőhöz képest)
Így is kicsit a belépésnél sorakoznunk kellett, mert nagyon sokat szerettek volna bemenni, még görög iskoláscsoport is állt velünk sorba, de egy 15 perces sorban állás után végre bejutottunk.
Szépen megőrizték az épületeket (már amennyi megmaradt belőlük), ami ha belegondolunk, hogy időszámításunk előtt 1500 és 500 között épültek, nem kis dolog.
A bejárat kicsit zsúfolt volt, főleg mert csak egy "kapun" keresztül lehetett bejutni a fő részre. Hátha ez a kép kicsit visszaadja, hogy mennyien is voltak:
Miután bent volt az ember a tömeg eloszlott, mivel elég nagy területen helyezkedtek el a különböző épületek, múzeumok és templomok. Mindegyiknek meg volt a saját története, de ez most ide nem fog kerülni. Aki kíváncsi rá, menjen el és nézze meg maga. Érdemes.
Egy óra sétálgatás után kezdtük érezni, hogy kicsit erős a nap és valószínű le is égtünk. (Másnap kiderült igen, nem kicsit égett le az arcunk)
Mivel a kombinált jegy lehetőséget adott nekünk, hogy a városban szana-szét elhelyezkedő "Agórákba" is be tudjunk menni, a hegyről lefele ki is használtuk és az utunkba kerülőket meg is néztük. Tulajdonképpen lezárt ásatási helyekről van szó, ahol néhány épségben maradt oszlop (esetleg épület, mint a lentebb látható hidraulikus pumpával hajtott kút).
Számomra a leg csodálatosabb dolog az akkori kultúrában, hogy már akkor csatornákat alakítottak ki, kövekkel kiépítve. Itt az Agórákban szépen lehetett látni, sőt az egyik metróállomáson még a mai napig használatban lévő ókori csatorna is megtekinthető.
Délután 5-re vissza is értünk Bibóékhoz, mert meg volt beszélve, hogy megyünk ki egyet futni, mert Bibó is jön a Brüsszel 20 km futásra május végén. Ahhoz meg edzeni kell.
Az olimpiai stadion alig 2 km-re van tőlük, így családostól, mindannyian kisétáltunk, hogy futhassuk az aznapra tervezett 10 km-t
A stadionba bárki bemehet sportolni, sőt sok sportklub bérel ott "garázsokat" edzéshez. Nekem nagyon tetszett az egész.
Feri a gyerekekkel elment a gördeszka/bicikli pályára is


















No comments:
Post a Comment