És visszaérve, folytattuk az állatkodást, ugyanis kutya szitterek voltunk megint egy rövid hétvégére.
Monday, March 27, 2023
Állatkodás - második fejezet
Hétvégén ki kellett használni a napsütést, így a vadasparkban kötöttünk ki. Kellemes meglepetés volt, sokkal nagyobb és tisztább mint képzeltem.
Állatkodás - első fejezet
A mostani látogatásunk otthon az állatok körül forgott, először vendégségben, majd később vadaspark formályában.
"Táv dolgozni"/beszélgetni mentünk Nati barátnőjéhez, ahol az alábbi "segítsében" volt részünk: lábmelgítő és megfigyelő !
Monday, March 6, 2023
Karnevál
Sok év COVID után eljutottunk ide is. Mint kiderült van egy világörökség részét képző fesztivál. A város neve Binche. Vasárnap mentük, mivel a fesztivál e napos a főnap pedig kedden van. Na ehhez képest vasárnap kora délután egy már félig lelakott városba értünk, parkoló hely sehol. Az egyik város széli mellékutca végén a mező szélén sikerült megállni végül. Innen besétálva csak ámultunk. Az egész központ lezárva, minden kocsma előtt hatalmas sorok, dübörgő zene és az utcákon hömpölygő tömeg. És ez délután háromkor miközben az első felvonulás csak négykor kezdődik. Esélyünk sem volt sorba állni piáért, egy csemege boltba mentem be, de ott csak dobozos sört adtak, üvegeset a rendőrök letiltották.
Vendégek - nyarlás
Szuper örömben volt részünk, unokahúgomék leptek meg minket egy hosszú hétvégére. Láttunk mindent is, ittunk mindent is, fáztunk is, volt melegünk is, el is fáradtunk, szóval szuper volt.
Téli nyaralás - Szingapúr
Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...
-
A hangszer múzeumból visszafelé benéztünk a székesegyházba , ahol pont hangszeres vizsgafeladatokat adta elő, így zenéből zenébe mentünk. É...
-
Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...
-
Nemrég fedeztem fel egy metró állomáson a természet tudományi múzeum plakátját, ahol a dínó kiállítást hirdették. Nosza el is mentünk megnéz...



























































