Sunday, January 30, 2022

Természet Tudományi Múzeum

Nemrég fedeztem fel egy metró állomáson a természet tudományi múzeum plakátját, ahol a dínó kiállítást hirdették. Nosza el is mentünk megnézni. Jelenleg három fő kiállítás van, a dinó, a föld története, és az ember története. 

Maga a múzeum bent van az EU Parlament mellett. Jelenleg három órában van korlátozva a bent tartózkodás, így lesz még lehetőségünk visszamenni, alaposabban megnézni amelyekre nem jutott idő. Nekem a kedvencem az élet eredete volt, meg persze a mostani ideiglenes kiállítás a T-rex-ről. A múzeum maga egy hatalmas épület, ahol megőrizték a régi épület berendezéseket, lépcsőket. Nagyon tetszett. 






Még az utcán is a kiállításra invitálnak. 







Ez az élet fája. A földi élet bizonyítottan egy fajra lehet visszavezetni, ebből alakultak ki a többi fajok: 












Saturday, January 29, 2022

Antwerpen

Doel után éhesen érkeztünk a városba és most a lezárások miatt egy teljesen másik negyed irányából közelítettük meg a belvárost. A Museum aan de Stroom melletti kikötőben hagytuk az autókat és innen sétáltunk be a belvárosba. Mint kiderült a piros lámpás negyeden át. Kora délután értünk, de már így is voltak turisták akik nézelődtek, igaz sokkal kevesebben voltak a templom melletti S/M (szado/mazo) boltban. 




A kiszemelt indiai étterem csak késő délután nyitott, így a kutyával egy másikba ültünk be, de nem csalódtunk. Ízletes volt a kaja, jó a kiszolgálás, de azért szétfagytunk. 





Szellemváros

Nemrég megint Doel-ben jártunk az elsőre kihaltnak tűnő szellemvárosban. Nem lehet megunni. Sőt ha közelebbről megnézed kiderül, hogy nem is kihalt. 

Vannak jelenleg is lakások amelyek lakottak.

A falfestmények folyamatosan változnak, lesznek újak, átalakulnak régiek. 

Mint kiderült a kihalt város néha fel is éled, több szempontból is. A templom istentiszteletnek ad helyet, igaz nem minden hétvégén. És évente egyszer augusztusban egy nagy kirakodó vásárt is szoktak tartani a városban. 

A cickáról nem is beszélve. Az utcán szépen berendezett cicalakok vannak, hogy kényelmesen érezzék magukat az itt maradt vadászok. 

Most videót is készítettünk, köszi Zo'zi. A végén lehet megnézni. 
















Sunday, January 23, 2022

Ünnepek otthon

 Most jöttünk rá, hogy még szinte alig jöttünk vissza az ünnepekről, amit otthon töltöttünk, de már olyan távolinak tűnik. Találkoztunk jó barátokkal, voltunk nagyon sok felé és szerencsére nagyon sok mozgással teltek az ünnepek, némi régóta áhított szaunázással megkoronázva.  
















Japán bolt

 Már lassan megszokhatnánk, de mindig meglepetésként ér, hogy itt tényleg majdnem minden nemzet kultúrája megtalálható, még oly messzi is mint Japán. 

A központban sétálva mentünk be még karácsonykor a Ichiban Mange Café-ba és nem csak újságokat, filmeket, de üdítőket, csokikat is lehet kapni. Nagyon tetszett. 






Téli nyaralás - Szingapúr

 Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...