A következő nap első állomása az Égei tenger volt, ami azt jelentette, hogy át kellett menni a félsziget másik felére a hegyen keresztül. A látvány még mindig csodás volt és amint lehet látni, én már okosabb voltam és sapkát vettem a nap ellen.
Bibó elkezdett búvárkodni, így nagyon jó kis öblöket rejtett utakkal ismer. Aki még nem volt ott, az biztos nem veszi észre a kis ösvényt, ami az öbölhöz vezet, de nekünk szerencsénk volt, hiszen "helyiek" vittek minket tenger nézőbe.
Ha már ott voltunk, akkor nem hagyhattuk ki a megmártózást sem. Először én kicsit bizonytalan voltam, hogy bele akarok-e menni 15-16 fokos vízbe, de miután az ember kis időt töltött benne, nem is érezte a hideget. Bár lehet, hogy a látvány felejtette el velünk a hőmérsékletet. Annyira tiszta volt a víz, hogy teljesen le lehetett látni az aljára, még medúzát is láttunk fentről ahogy ide-oda úszkál. A víz mélysége minimum 3-4 méteres volt itt.
Miután kijöttünk a nap kellemesen melegített és a 17-18 fok körüli levegőhőmérséklet egész melegnek tűnt. Sajnos a képek nem tudják visszaadni, hogy mennyire gyönyörű volt a hely.
Visszafele az ösvény még mindig szűk volt.
Ha már a félsziget túloldalán jártunk, elmentünk megnézni Maratont és a maratoni emlékművet amit a csata emlékére állítottak.
Volt még itt egy harang is, amit meg lehetett kongatni
Az emlékműtől nem messze volt a csatahelyszíne, egy lezárt rész, ahol minden Maratont érintő információ megtalálható. Az eredeti maratoni futást is innen indítják, sőt az úton végig ki van téve kilóméterenként a megtett táv (a célig). Ez aztán a jó marketing a maratoni futásnak!
Fürdés és a maratoni emlékművek látogatása után - ha már a tenger partján voltunk - beültünk egy nagyon jó kis halász étterembe, ahol mi magunk választattuk ki az aznap fogott halakból, hogy mit akarunk enni. Egészen a konyhába bevittek minket, hogy kiválasszuk az aznapi ebédünket.
És íme a kiválasztott és elkészült hal:
E mellé persze még a sok-sok saláta is az egész feta tömbökkel járt.
Desszertet mi nem kértünk, de így is hoztak valami édeset. A kandírozott narancs nagyon finom volt.
Végre 3 év után sikerült eljutni Athénba. Ezt az utat még a covid alatt terveztük, mivel Bibóék akkor költöztek ki.
Persze induláskor Belgiumban esett az eső (nem meglepő módon), így alig vártuk, hogy egy kis napsütést lássunk. A reptéren persze egy Tin-tin-es gépbe is belefutottunk, ezek a belgák tényleg nagyon büszkék a képregényeikre.
Athénba este későn szállt le a gépünk, úgyhogy akkor nem sokat csináltunk azon kívül, hogy bedőltünk az ágyba, na de másnap! Bibó nappal dolgozott ezért reggeli után (amit Lacika - Bibó nagyobbik fia - készített nagyon aranyosan nekünk) a nyakunkba vettük a várost. Egy külvárosi részről indultunk, először csak a kerület belvárosát akartunk kicsit megnézni, majd úgy döntöttünk, hogy felpattanunk a metróra és bemegyünk Athén belvárosába.
Az utcákon mindenfele keserű-narancsfa állt, ami éppen virágzott és fantasztikusan finom illatokkal árasztotta el az utcákat
Egy 20 perc metrózás után már is a belvárosban találtuk magunkat és úgy döntöttünk, hogy az Akropoliszt mindenképpen meg kell másznunk. Ekkor még nem voltunk biztosak benne, hogy be is megyünk megnézni a Parthenont. Mire felmásztunk a hegyre a nap is szépen kisütött. A levegő nem volt valami meleg, de a nap kompenzálta a dolgot.
Először a kilátóhoz kapaszkodtunk fel. Azért írom, hogy "kapaszkodtunk", mert a sziklák iszonyú csúszósak voltak, néhol szinte csak négykézláb érezte magát biztonságban az ember. Láttunk is valakit legurulni jó pár métert. A görögök a panaszokat úgy oldották meg, hogy a felvezető út elejére egy táblát tettek, hogy "vigyázz csúszik", meg hogy "mindenki csak saját felelősségre mehet fel".
Na de a kilátás szerintem megérte. Teljes Athénra rá lehetett látni és a fehérre meszelt házak érdekes képet adtak.
Ha már fent voltunk, gondoltuk, hogy megnézzük a történelmi épületeket is. A jegyekhez nagyon hosszú sor állt, viszont az is ki volt írva, hogy online is meg lehet őket venni. Elő a telefon, keresni egy napos követ, ahova le tudunk ülni és hajrá, jegyvadászat indul. Kiderült, hogy van kombinált jegyük, ami 5 napig érvényes és lehetőséget ad az összes nevezetesség megtekintésére és még jó pár múzeumba is beenged. Így nem volt kérdés, a kombinált jegyet vettük meg (ami csak 10 euroval volt drágább az egyszeri, akropoliszi belépőhöz képest)
Így is kicsit a belépésnél sorakoznunk kellett, mert nagyon sokat szerettek volna bemenni, még görög iskoláscsoport is állt velünk sorba, de egy 15 perces sorban állás után végre bejutottunk.
Szépen megőrizték az épületeket (már amennyi megmaradt belőlük), ami ha belegondolunk, hogy időszámításunk előtt 1500 és 500 között épültek, nem kis dolog.
A bejárat kicsit zsúfolt volt, főleg mert csak egy "kapun" keresztül lehetett bejutni a fő részre. Hátha ez a kép kicsit visszaadja, hogy mennyien is voltak:
Miután bent volt az ember a tömeg eloszlott, mivel elég nagy területen helyezkedtek el a különböző épületek, múzeumok és templomok. Mindegyiknek meg volt a saját története, de ez most ide nem fog kerülni. Aki kíváncsi rá, menjen el és nézze meg maga. Érdemes.
Egy óra sétálgatás után kezdtük érezni, hogy kicsit erős a nap és valószínű le is égtünk. (Másnap kiderült igen, nem kicsit égett le az arcunk)
Mivel a kombinált jegy lehetőséget adott nekünk, hogy a városban szana-szét elhelyezkedő "Agórákba" is be tudjunk menni, a hegyről lefele ki is használtuk és az utunkba kerülőket meg is néztük. Tulajdonképpen lezárt ásatási helyekről van szó, ahol néhány épségben maradt oszlop (esetleg épület, mint a lentebb látható hidraulikus pumpával hajtott kút).
Számomra a leg csodálatosabb dolog az akkori kultúrában, hogy már akkor csatornákat alakítottak ki, kövekkel kiépítve. Itt az Agórákban szépen lehetett látni, sőt az egyik metróállomáson még a mai napig használatban lévő ókori csatorna is megtekinthető.
Mivel már erősen közelgett a délután és a reggelinket a szervezetünk teljesen feldolgozta, gondoltuk, hogy keresünk egy helyet, ahol tudunk egy jó görögös kaját enni. A környéken érdekes épületekkel találkoztunk, meg az egész belváros hangulata is nagyon sajátságos volt. Szűk utcák, két szintes épületek lapos tetőkkel, üzletek mindenhol és emberek.
Szerencsénkre sikerült egy jó kis helyet találnunk, bár nem éppen jellegzetes görög ételekkel, de nem bántuk, mert a melegszendvicseik nagyon finomak voltak.
Délután 5-re vissza is értünk Bibóékhoz, mert meg volt beszélve, hogy megyünk ki egyet futni, mert Bibó is jön a Brüsszel 20 km futásra május végén. Ahhoz meg edzeni kell.
Az olimpiai stadion alig 2 km-re van tőlük, így családostól, mindannyian kisétáltunk, hogy futhassuk az aznapra tervezett 10 km-t
A stadionba bárki bemehet sportolni, sőt sok sportklub bérel ott "garázsokat" edzéshez. Nekem nagyon tetszett az egész.
Feri a gyerekekkel elment a gördeszka/bicikli pályára is
Egy jóleső futás után már csak a vacsora hiányzott. A görög salátába a feta sajtot itt ugyan nem kockázzák fel, egybe az egész tömböt beteszik (mindenhol). Mivel bárányt is sokat fogyasztanak és nagyon finoman tudják megcsinálni, jót vacsoráztunk sok hússal, salátával és pitával.
Ide is eljutottunk végre. Nem messze tőlünk Hassel-ben van egy japánkert, ami a japán életérzés minden formáját felvonultatja. Belefutottunk manga csoportba, kézzel habosított matcha tea és még ételek is.
A kert még nem volt teljes pompájában, de így is látszódott, hogy mennyire átgondolt volt a tervezés. A leírás szerint 17. századi japán kertek stílusában készült japán tervező által és Itami város ajándékozta Hassel-nek. Ez Európában a legnagyobb japán kert. Este még szebb lehet, de nekünk így is tetszett.
Itt tényleg le lehet lassulni.
Utána bementünk a város központba ami egy kis sétára volt.
