Monday, September 16, 2019

Brüsszel Görögnap

A hétvégén számos program volt a városban, amelyek különböző helyszíneken, de néha azonos témában voltak.
Mivel csodálatos napsütés volt, úgy döntöttem, hogy kimegyek a legközelebbi füves részre, erre egy csapat gyerekbe botlottam, akik, hangosan kántáltak valami betanult szöveget, szerintem valamelyik rajzfilmből.. :- ) mivel egész hétvége a képregényekről és rajzfilmekről szólt a városban. De erről majd később.
Szóval itt nem sikerül leheveredni, igány tovább. 


Csak érdekesség képpen, a bevásárló központ aljában befejezték a felújítást és lám, több zöld töltő lett.


A másik esemény amibe belefutottam, pont az utcánk végén volt, egy Görög utca tömve emberekkel. Kajával, zenével, tánccal, kávéval. Nagyon hangulatos volt, főleg, hogy ezer ágra sütött a nap. Meg is leptem magam, finom falatokkal és borzalmas lágerrel.

Sunday, September 8, 2019

Beersel

Pici kirándulsára indultam ki a városból és ahogy lementem ezt láttam az utcánkban. Azt hittem eddig csak a filmekben csinálnak utcai együtt ebédelést. Azonban a Belgák ebben is kivételek. Macy azt mondta, mint egy otthoni sátras buli... he-he


A cél kastély nézés volt és mivel országos nyitott nap volt a történélmi helyekre ide mentünk. http://en.visitbeersel.be/product/1044/beersel-castle 


A nyilt nap megtette hatását, rengetegen voltak, még a halak is sorban álltak. 


Legviccesebb a Belga kultúrában, hogy a képregény figuráikat rendre mindenhol feltünnek. 


Ez már Halle városa, ahonnan a vonatunk ment. Itt a belvárosi templomba is beugrottun, egy ki rézfúvós utcazene után. 


Ez az ólomüveg pedig #selfie? néven az interneten végezte.

Téli nyaralás - Szingapúr

 Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...