Végre elérkezett az idő, hogy a karácsonyt egy gyönyörű, meleg helyen töltsük. Kicsit aggódtunk a hosszú repülőutak egészségügyi hatásai miatt, de ez sem vette el a lelkesedésünket.
A repülőnk kora reggel (8 óra) indult, ami azt jelentette, hogy már legalább reggel 6-ra jó, ha a reptéren vagyunk. Ha azon gondolkozol, hogy miért: EU-n kívül megyünk, úgyhogy még egy extra útlevél ellenőrzésen keresztül kell menni, ami pár perctől 1-1,5 órán át is tarthat. Teljesen kiszámíthatatlan.
Próbáltam nézni taxit, aki olyan korán ki tud minket vinni, mivel a tömegközlekedés hajnal 5-kor még nem igazán működik. A Poppy autó megosztó alkalmazás volt a mi megmentőnk. Feri elmenet felvenni egy autót, ami 3 percre volt tőlünk, bepakoltuk a csomagjainkat a csomagtartóba és már úton is voltunk a reptérre. Nem is sikerült a "car share" parkoló megtalálása pontosan (hosszú történet, ha érdekel kérdezd meg közvetlenül), de még így is 1/4 árba került, mintha taxit hívtunk volna.
A lényeg az, hogy a reptéren voltunk, szerencsére 2 perc alatt átmentünk a nemzetközi útlevél ellenőrzésen és izgatottan vártuk a következő utunkat.
Szóval, a tervek - ha nem tudtátok volna - így nézett ki:
- Bibó rávett minket, hogy a karácsonyt barátokkal együtt töltsük Indonéziában, a világ egyik leggyönyörűbb helyén.
- Sznorkerezni amennyit csak lehet és a korallvilágot a legjobban feltérképezni
- Ha már Ázsiában vagyunk akkor próbáljunk meg minél többet látni (Singapore, Kuala-Lumpur)
Mivel egy kicsit aggódtunk a hosszú út miatt Indonéziáig, ezért az volt a terv, hogy Qatarban nem csak tizen-pár órát töltünk, hanem egy nappal többet. Nem is bántuk meg, mivel Dohában is volt mit látni
Doha bejárása után készen álltunk az igazi telelés/nyaralás elkezdésére. Két hosszabb út várt ránk, egy kb 6,5 óra Jakartáig, majd egy szűkösebb (2 órás) átszállási idő után még egy 4,5 óra várt ránk Sorongig. Jakartában a banda a tervek szerint már együtt utazik tovább éjjel Sorongba, hogy oda reggel 6-ra meg is érkezzübnk. Dohából már Bibóékkal együtt indultunk. Nekünk a reptéren mondták, hogy csak Jakartáig kapjuk meg a beszállókártyát, mert ott át kell váltanunk a nemzeti terminálra. És még ki kell töltenünk online egy vám nyilatkozatot. A nyilatkozat kitöltésének bizonyítéka egy QR kód volt, amit majd érkezéskor be kell mutatnunk. Nekem nagyon tetszett, hogy legalább ez digitális volt és nem kellett helybe sorban állni hozzá. Viszont, mikor Bibóék csekkoltak be a járatra, nekik ezt nem mondták, ami később kis izgalmat okozott.
Én egy kicsit aggódtam a 2 órás átszállási idő miatt, mert a nemzetközi terminálról kellett a nemzeti terminálra átjutni, ami azt jelentette: útlevél ellenőrzésen keresztül -> a vízum megfizetése után -> a csomagunk felvételét követően -> a vám QR kódot bemutatva -> a nemzeti terminálra átmenve -> az új járatra becsekkolva és a csomagokat feladva -> átmenni egy újabb biztonsági ellenőrzésen -> gépet elérni
Mikor megérkeztünk és szállunk ki a gépből, a bejáratnál egy Sorong táblás emberke álldogált, mert rövid volt az átszállási idő és információt adott, hogy hova kell menni és mit kell csinálni, hogy elérjük a gépünket. Az emberke a gép kapujában nem volt annyira megnyugtató látvány számomra, nem éreztem azt, hogy a két óra bőven elég lenne az átszállásra. Szerencsére ilyen későn (helyi idő szerint úgy este tíz óra körül volt), már jóval kevesebb volt az utazóközönség és meglepően gyorsan átjutottunk az útlevélellenőrzésen és a vízum megfizetésen (szerencsére eurót elfogadtak, mert kártyával nem lehetett fizetni és helyi pénzünk még nem volt).
A csomagokra várva Gyökiék - akik már a kapunál vártak, mivel egyenesen Magyarországról érkeztek - írtak, hogy ne felejtsük el kitölteni az online vámnyilatkozatot (a QR kódos dolog). Ekkor mondták Bibóék, hogy ő nekik senki nem szólt és nincs még meg. Na de nem baj, amíg vártunk a csomagokra a böngészőm előzményéből kilestük a címet és gyorsan ők is kitöltötték a nyilatkozatot. Még jó, mivel ahogy a csomagokkal mentünk kifele, kérték is.
Na, már csak a nemzet terminálhoz kellett felmenni és az F pultot megtalálni. Persze az volt a leg messzebbi pult, de még mindig volt több, mint 1 óránk. Nagy szerencsénkre senki nem állt előttünk, úgyhogy könnyedén fel tudtuk adni a bőröndöket. Feri megjegyezte, hogy az indonéz lányok/nők milyen kicsikék és vékony csontúak és tényleg. Akikkel találkoztunk, mind nálam kisebb volt és kis madár fejük volt.
A nemzeti reptérre a biztonsági ellenőrzés már nem volt olyan szigorú, Bibóék kisfia még egy teli vizes flakont is át tudott simán vinni. A kapunál végre találkoztunk Gyökiékkel is és együtt megkezdhettük a több mint fél órás várakozást a kapu nyitásáig. Gyöki család jó fáradtan, Bibó család gyerekei is már hiszti fáradság küszöbén (néha átlépve), mi meg csak a hosszú úttól fájós mindennel vártuk az utolsó "ugrást". A kapu nyitása előtt nem sokkal bemondták a hangos bemondóba, hogy Gyökiék jelentkezzenek a kapunál (2 másik családdal együtt). Kiderült, hogy egy power bank-et hagytak a feladandó csomagba és azt a helyi szabályok szerint csak a kézi poggyászban lehet szállítani. Elvitték azokat akiknek ilyen problémájuk volt a csomagokhoz, így Gyökit és Esztit is, a két gyerek meg maradt velünk. Volt egy kis izgulás a végére, mert már a beszállás be is fejeződött, mikor még ezek az emberek nem kerültek elő, így Ferivel Gyökiék két gyerekével maradtunk, nem is szálltunk fel a gépre, míg elő nem kerültek. Szerencsére a gép megvárta őket, minden rendben volt, bár sajnos Gyökitől elkobozták az aksit mondván, hogy túl nagy, nem viheti fel a gépre.
Ezen a kis izgalmon is túl voltunk így éjfél után, repülhettünk végre Sorongba.
Megérkezéskor egyből mellbe vágott minket a meleg és a pára, tudatosította bennünk, hogy megérkeztünk az egyenlítői éghajlatra. A legviccesebb az volt, hogy a gépről a terminálhoz sétálva (minden irányítás nélkül) egyszer csak kakas kukorékolást hallottunk. A géphez visszanézve épp akkor pakoltak ki kakasokat, tyúkokat a csomagtérből. Velünk utaztak az állatok is...
A reptéren már várt a hajóutazást szervező társaság taxikkal, hogy kivigyenek minket a kikötőbe. Megpilledve már alig vártuk, hogy egy kicsit pihenjünk, reggelizzünk egyet és megkezdjük a 10 napos hajóutunkat. Én a taxiban az anyós ülésen ültem, lehet, rossz választás volt, mert nem elég, hogy baloldali volt a közlekedés és a fáradt agyam nehezen vette az átállást, de itt még a piros lámpa is csak ajánlás, olyan simán keresztül hajtottunk rajta (az egyetlen lámpa egész úton), mintha ott sem lett volna.
A kikötőben még volt egy kis időnk, amíg a csomagjainkat kivitték a hajóra, úgyhogy a kikötő kávé/söröző/étterem egységében megkávéztunk és megittunk egy "isten hozott Sorongban" sört. Valamint, búcsút intettünk 10 napra az internettől én még csendesen búcsúztam az 1018 napos Duolingo srteak-emtől.
A hajóútról, látnivalókról a megfelelő blogokban lehet majd olvasni, de itt látható, hogy merre jártunk:
A 10 napos hajóút nagyon jól sikerült, többször leégve, tetőtől talpig (szó szerint) foltosan a hámlástól visszaérkeztünk Sorongba.
Egy éjszakát itt terveztünk tölteni, mert egyikünk sem talált olyan gépet, amit biztosan elértünk volna, így még egy utolsó éjszakát együtt töltött a csapat, immáron rendes ágyban és meleg zuhannyal. Ahogy mindenki, mi is minimum fél órát töltöttünk a zuhany alatt. 3-4-szer kellett hajat mosnom, hogy megfelelően tisztának érezzem és a sok só - és egyéb tengeri miegymás - kijöjjön belőle.
A szálloda éttermében megvacsoráztunk és úgy döntöttünk, hogy páran elmegyünk kicsit körbenézni. Sajnos séta távolságra nem sok dolog volt, de azért találtunk egy bevásárló központot, hogy a szuvenírek is meglegyenek.
Aki részletesebb, napi lebontásban szeretne olvasni az útról, javaslom Bibó blogjának böngészését, nagyon szépen összeszedte az eseményeket.
