Egy új uticélt nézett ki Nati nekünk.
A dolog úgy indult, hogy elmegyünk megnézni egy régi malmot. Aztán a helyzet fokozódott, mivel az Antwerpen melletti kikötőn keresztül vezetett az út Doel-be. Igazán hatalmas kikötő, rengeteg daruval konténerrel, nekem nagyon bejött a monumentalitása.
Ahogy a városhoz közeledtünk az egyik kanyar után nem engedtek tovább, az út le volt zárva. Meglepődve fordultunk meg és a várost a másik végéről igyekeztük megközelíteni. Itt az utunk az atomerőmű mellett vezetett el, de ugyancsak lezárásba futottunk. Na ezt már nem hagyhattuk, és otthagytunk az autót. Irány a malom. De mint kiderült még több élmény várt ránk.
Persze a malomnál megálltunk egy sörre és megtapasztalhattuk a helyi kiszolgálást: az egyik kerékpárosnak még pumpát is adtak, hogy folytatni tudja az útját. Húúú olyan bicókat láttam, hogy csak na.
A napot kiélvezve és sörrel feltöltődve, lementünk a töltés aljára és irány a város, melyről akkor még nem tudtuk, hogy valójában egy szellemváros. Rengetegen jöttek ki megnézni és a motorosok be is hajtottak, hogy tiszteletüket tegyék egy-két grafitinél.
Utána irány Antwerpen, hogy végre együnk és a tele hasunkkal szuszogva körbesétáljuk a várost.