3. nap - Kennedy Space Center

Feri nagyon szereti az űrrel kapcsolatos dolgokat, voltunk is pár központban, mint a washingtoni, ahol a témával kapcsolatos kiállításokat lehetett megnézni.

Na, most a Kennedy Space Center közelében jártunk, így úgy döntöttünk, hogy meg is nézzük azt. Csak a tájékoztatás kedvéért, a közelből szokták fellőni mindenféle rakétát amit észak Amerikából indítanak.

Aki még emlékszik a Jeannie, a háziszellem című sorozatra, ami Larry Hagmannek (Dallas sorozatból Jocky) az első sorozata volt. Hagman egy űrhajóst játszik aki a Kennedy Space Centerben dolgozik és a Cocoa Beachen lakik.

A belépő nem olcsó a Space Centerbe, de úgy gondoltuk, hogy megéri. A tömeg elkerülése miatt nyitásra (9-re) gondoltuk odamegyünk, de nem csak nekünk támadt ez az ötletünk. Kiderült, hogy a parkoló kapuit már 8:30-kor nyitották és még így is (9-kor) sorakoznunk kellett kicsit a parkoló kapujába, hogy bejussunk. Ne csak egy kaput képzelj el, hanem legalább 8-at, amin beengedik a látogatókat. Így talán kicsit jobban el tudod képzelni, hogy mennyi ember volt már kora reggel ott.

Elég jó helyen sikerült leparkolnunk, gondoltuk innen már sima lesz az út. Az is volt, a beléptető kapukig, mert ott is több méteres sorok fogadtak minket. (ismét megemlíteném, hogy minimum 8 kapu működött és engedte be az embereket). Mivel nem nagyon volt kedvünk sorakozni, megláttuk, hogy van egy információs központ ahol segítséget tudsz kérni a nap megtervezéséhez, hogy a lehető legtöbbet láthassál. Ez pont nekünk való volt, hiszen csak 1 napot szándékoztunk itt tölteni.

A friss tervekkel a kezünkben a kapunál lévő sorok is elfogytak, úgyhogy gyorsan be is jutottunk.

Rögtön a kapuk után az összes használt rakéta típust kiállították, amit valaha kilőttek (na persze a legnagyobbak itt nem fértek el, azt később lehetett látni). Itt vezetett túrát szerveztek adott időpontonként és az első 9:30-kor kezdődött, amit pont elkaptunk. Érdekes sztorikkal gazdag tájékoztatást tartott az idegenvezető.

Még az űrkapszulákba is be lehetett ülni

A következő utunk a buszokhoz vezetett, hiszen akkora a központ, hogy buszokkal vitték körbe az embereket, hogy minél többet láthassanak. A busz elvitt minket a kilövő központba, ahol megpróbálták érzékeltetni, hogy milyen hangos is egy kilövés. A kiállítóterem részében még hold követ is lehetett simogatni.

Még az Apollo űrrakétát is testközelből láthattuk "stage"-ekre bontva. Nem kicsi szerkezet...

A rakéta űrkapszuláját is tisztes távolból megcsodálhattuk.

Az érdekesség itt az volt, hogy rá lehetett látni az összes kilövőállásra, ráadásul a következő kilövendő rakéta, az Artemis kilövő rakétája (SLS) már bent is állt a kilövőállásban. De végig lehetett látni a többi kilövőállomást is, a SpaceX kilövőállomásaitól kezdve a Blue Origin-on át a NASA állomásokig mind látható volt.

A buszok ezután visszavittek minket a fő kiállító helyekhez, ahol az Atlantis űrrepülőt lehetett közelebbről megnézni. A busz utakat úgy képzeld el, hogy a két hely között 15-20 percig utaztál kb 60 km/h-ás sebességgel, akkora távolságok vannak. Az egész Space Centert egyébként természetvédelmi terület övezi, így a Space Centerben is nem ritkaság, hogy mindenféle vadállattal találkozik az ember. Sajnos, mi csak egy teknőst kaptunk el.

Ez a űrrepülő több mint 20 éven keresztül 40 fölötti utat tett meg az űrben, ha jól emlékszem 2009-ben nyugdíjazták. Sok javítást csináltak róla az asztronauták, jó szolgálatot tett. Egy rövid videóban összefoglalták a repülő megalakulásának történetét, nekem kifejezetten tetszett, ahogy az eseményeket kiemelték. A fő hangsúlyt azokra a véletlenekre, vicces beszólásokra helyezték amik ténylegesen megformálták a repülő végső kinézetét, működését. Az egyik ilyen kedvenc sztori, mikor a mérnök kérdezi a főnököt, hogy mit fognak csinálni, ha esetleg nem USA területére érkezik vissza az űrrepülő. A főnök viccesen odaszólt, hogy majd vesznek neki repülőjegyet haza. Ez a beszólás vezetett ahhoz, hogy ténylegesen átalakítottak egy repülőgépen az űrrepülő szállítására.

Mivel a Space Center nagyon család központú, ezért sok játékot is kitettek, amikkel gyerekek, felnőttek egyaránt játszhattak. Két fő típusa volt: 1. dokkolni kellett az űrrepülővel, 2. a karokkal kellett valamilyen szerelési műveletet végrehajtaniuk.

Na Feri: Neked hogy ment?

Egy űrrepülőgép szimulátort is ki lehetett próbálni, ami a kilövést szimulálta a G-ken kívül. Egy kicsit csalódás volt, mert csak a székek rezegtek, különböző szögbe állítottak minket. Egy dolog viszont ötletes volt, a szék támlája is behajlott és kiegyenesedett ahogy a gyorsulás során az ember belesüllyed vagy elválik tőle.

Feri a boltban kipróbálta, hogy milyen lehet asztronautának lenni:

Az Atlantisz után már nagyon éhesek voltunk, így az egyik étterembe beültünk enni valamit. Ahelyett, hogy sorba álltunk volna, gyorsan a QR kód leolvasása után megrendeltük az ételt, majd mikor a mi számunk következett átvettük azt. Nagyon tetszett a szisztéma.

Ebéd után még megkerestük, hogy melyik kiállítások tetszenek nekünk, megnéztük a mars missziókról szóló kiállítást (nem volt nagy szám) és nagyjából ennyi. Mindent láttunk, ami érdekelt minket.

Az utolsó szelfik után indultunk is vissza a szállásra. Feri kicsit csalódottan, mert többet várt az egésztől, bár gyanítom, hogy kicsit nagyok voltak az elvárások.

Hogy egy kicsit felviduljunk és hogy elmondhassuk, hogy voltunk Cocoa Beach-en, arra mentünk haza. Le is álltunk, hogy kinézzünk az óceán partra. Meglepetésünkre, tele volt emberekkel és nagyon élénk, élettel teli hely volt. Még egy kis napozás is belefért.