A reggelt, mint eddig sokszor, egy diner-ben kezdtük. Feri most úgy döntött, hogy fityiszt mutat a diétának és jó kalóriadús reggelit rendelt magának :)
A mai program pillangónézegetés volt az utazáshoz szükséges Covid teszt után. Már korábban kinéztem a Butterfly World-öt, de eddig nem volt idő megnézni, na de ma!
A teszt központot kicsit nehézkesen találtuk meg, mert egy laposan elterülő üzletközpontnál volt, hamarabb találtuk meg a hátsóbejáratát, mint a ténylegest. A központban dolgozó hölgy nem nagyon beszélt angolul (spanyolul biztos jobban), de azért sikerült levenni a mintát - a legóvatosabb mintavételezésem volt eddig.
Irány a pillangók!
Meglepő módon ingyenes volt az parknál a parkolás és egybe volt kötve a terület egy atlétikai központtal. Sok iskolabuszt láttunk a parkolóban, reménykedtünk benne, hogy nem mind a pillangókat akarja megnézni.
A park több részből tevődött össze és ennek csak egy része volt egy elkerített pillangóház, amiben sok-sok virágzó növényt telepítettek, amik vonzzák a pillangókat. Hatalmas élmény volt a szálló, különböző méretű pillangók között sétálni, gyönyörködni bennük. Persze kisebb gyerekcsoportok is voltak, de ők vezetett túrán vettek részt és mi is megtudtunk pár érdekességet ahogy hallgatóztunk :)
Még a pillangóház bejáratánál egy külön labor is volt, ahol a különböző kukacokat, bábokat kezelték. Volt egy tábla, ahol a változó méretű bábok voltak felfüggesztve (a báb érettségi foka szerint), ráadásul 1-2 utolsó fázisos bábból már a pillangó is kikelt és ott szárítgatta a szárnyait.
A pillangózás, madarazás után gondoltuk elnézünk Pisti munkahelyére, bár ő akkor nem dolgozott. Tudtuk, hogy ott enni is tudunk valamit. Ahogy mentünk Fort Lauderdale fele, az autóforgalom egyre sűrűbb lett, a végén meg csak lépésben lehetett haladni a tengerparton. Nem igazán tudtuk hova tenni a dolgot, de láttuk, hogy valami rendezvényre készültek, meg egy katonai helikopter is repkedett fölöttünk.
Gondoltuk, ha találunk valahol parkolóhelyet, akkor kinézünk a partra és megnézzük mi a helyzet. Nagy szerencsénkre éppen volt 1 autónyi hely, arra gyorsan lecsaptunk. A parkolót kifizetve, az út túloldalán lementünk a strandra. A strand egy része cölöpökkel volt elkerítve, szerintem a teknős tojásrakás/kikelésre kerítik el a területet, ugyanis itt keltetik többek között a teknősök ki a tojásaikat. Márciustól októberig nem is lehet erős fényt használni este, még az autóknak sem, sőt az utcai világítást is letompítják olyankor, vagy akár le is kapcsolják.
A teknősökön merengve egyszer csak egy vadászgép hangjára lettünk figyelmesek. Kiderült, hogy nem is egy volt és elcsíptük a repülőnap valószínű főpróbáját. Nagy élmény volt a tömeg nélkül :D
A repülőshow után végre eljutottunk a bárba, meguzsonnáztunk és lementünk fürdeni kicsit az Atlanti óceánba. Meglepően meleg volt a víz, rendesen le sem hűtött minket. Azért élveztük a hullámokat.
A napnak vége, az utolsó éjszaka a szárazföldön és irány a hajó!


























































































