Vasárnap Maastricht-ba mentünk át egy kis sajtért, meg megnézni a belvárost. Persze ahogy lenni szokott, most futottunk bele valami szuper érdekesbe. Ezúttal egy IronMan verseny és annak befutója.
Ja de azért a sajtot is megtaláltuk.
Vasárnap Maastricht-ba mentünk át egy kis sajtért, meg megnézni a belvárost. Persze ahogy lenni szokott, most futottunk bele valami szuper érdekesbe. Ezúttal egy IronMan verseny és annak befutója.
Ja de azért a sajtot is megtaláltuk.
Hétvégén becsatlakoztam egy kutya futtatásra. Kicsit utazni kellett, de megérte, ilyet még nem láttam. Főleg megérte mert utána átugrottunk Maastricht-be ebédelni, ami igazán bejött. Mint kiderült a fiatal kutyákat még madzagon húzott pomopnnal (műnyúl) tanítják be, hogy jól vegyék a kanyart, meg jól tudjanak csoportosan futni, azonban az idősebbeknél már egy kétütemű motor szalad körbe a pálya belső ívén lévő sínen. A célba érkezés előtt szinté ez a gép lövi ki a pompont a landoló homokos zónába. Persze mivel hatalmas sebességel érkeznek ide a kutyok, tele lesz a szemük homokkal amit utána ki is kell mosni. A vipetek mellett voltak nagyobb testű agarak is, sokkal nyugodtabbak voltak. Tényleg kijön a terrier vér a vipeteknél.
Jó kis móka volt. A másik ami tetszett, hogy egyszerre max 6 kutyát indítanak a versenyen és mint látni 6 dobogó is van kitéve.
Egészen ebédig maradtuk, belgák természetesen ott helyben megebédeltek (szedvics még hétvégén is ebédre), de mi átmenünk Maastricht-be enni és venni némi olcsó Holland sajtot.
Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...