Aachen után visszafelé felmentünk a hármas határhoz meginni egy sört. Azt hittük, hogy valójában csak néhány kő meg zászló van itt, de valójában egy teljesen kiépített szórakoztató központtal találkoztunk.
Friday, August 26, 2022
Aachen - vendégek
Másnap croissant-os reggelit követően átugrottunk a német oldalra, Aachen-be. Ez nekünk is újdonság volt, mivel eddig csak a várost elkerülő autópályát ismertük meg, de azt minden alkalommal amikor hazautaztunk.
Annyira bejött a város (nem a bevásárlás ami miatt főként ide jönnek Belgiumból), hogy vissza fogunk menni még biztosan. Sokan voltak a belvárosban, először be sem jutottunk a katedrálisba, de így legalább megnéztük a városházát. A legjobban az tetszett, hogy léptékek ellenére élhetőnek tűnt, emberközelinek. Egyik példa erre, ahogy a városháza és a katedrális között kialakítottak egy homokozót gyerekeknek, napágyakat a szülőknek. Tele is volt. Igazán élt, pezsgett, nem csak nagy régi épületek amelyeket messziről szemlélünk.
Még egy ortodox templomba is belebotlottunk, ahol éppen szertartás tartottak.
Friday, August 19, 2022
Liège - vendékek
A vendégek fogadása folytatódott. Ezuttal szülők jöttek és a keleti országrészre helyeztük a hansúlyt, ahol számunkra is sok felfedezni való van még. A szállást Liège-be foglaltuk, onnan mentünk tovább mindenhova. Sajnálatos módon az egész belváros felújítás alatt van, ami megnehezítette a szállás megtalálását is. Persze az sem tette könyebbé, hogy valójában egy kocsmába kellett bemenni bejelentkezni és a cím alapján egy apartmant kerestünk volna. Így érkezésünk estéjén valójában csak bejelentkeztünk és sétáltunk, ettünk egyet a városban.
Monday, August 8, 2022
Dinant jazz
Ugyanezen a hétvégén jutottuk el a Dinant-i jazz fesztiválra. Reggel Namurban még sétáltunk egy nagyot és utána indultunk át Dinantba, ami szintén csak egy rövid 30 perces vezetés volt. A fesztivál helyszíne az apátság kertje volt. Aki figyelmes érdemes megnézni az apátság tornyát, hátha ismerős valamelyik sörös pohárról. (Keresd a Leffét)
Az udvarban már készült a kaja amikor délben odaértünk, de mi tartogattuk az evést a késő délutáni előadásra, inkább hallgattunk egy kis élő zenét, ami erősítés nélkül szólt közvetlen a sörös pultok mellett. Ezt egy városi sétával majd egy késő délután koncerttel koronáztuk meg.
Téli nyaralás - Szingapúr
Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...
-
A hangszer múzeumból visszafelé benéztünk a székesegyházba , ahol pont hangszeres vizsgafeladatokat adta elő, így zenéből zenébe mentünk. É...
-
Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...
-
Nemrég fedeztem fel egy metró állomáson a természet tudományi múzeum plakátját, ahol a dínó kiállítást hirdették. Nosza el is mentünk megnéz...





















































