Sunday, August 30, 2020
Dunai nyár
Monday, August 17, 2020
Túra Holdvilág árok
Itthon lévén sikerül a sárcokkal összehozni egy közös testmozgást. A cél a Holdvilág árok volt, de mi fordítva mentünk. Egy már nem karbantartott útvonalon mentünk fel, párhuzamosan az árokkal, majd a holdvilágon jöttünk vissza. Mindösszesen négy órát sétáltunk. Jó szag volt a kocsiban hat izzad emberrel visszafelé.
Persze az időzítés mesterei volunk: erdőből kiérve kezdett esni az eső, a McDonalds-ban utánnunk érkezett a tömeg, és Nati szüleinél meleg almáspite várt minket.
Leuven világörökség
A szomszéd városba átugrani sörözni mindíg jó ötlet. Főleg mivel nagyon közel van, igazán hangulatos egyetemváros, lenyűgöző építészettel és nyüzsgő kiülős sörözőkkel.
De most nem csak a belváros céloztuk meg, hanem világörökségi helyszínt, ami magyar fordításban "Beginaudvar' nevet kapta, eredeti nevén Groot Begijnhof of Leuven.
Ez egy város a vársoban, ahol a középkorban a nem házas nők, vallásos nők éltek önfenntartó közösségben. Gyönyörű és tényleg csak egy pici séta a városközponttól, ahol a túrát követően jól megérdemelt sörünket elfogyasztottuk.
Bogrács
Június végén megint leteszteltük a bográcsozós helyet, hogy megvan-e még és igen megvan, jólvan. A mostani menü marha lett. Kíváncsiak voltunk mennyien lesznek a COVID alatt kint és meglepetésünkre délutánra szépen összegyűlt a sörzős fiatalság.
Időközben a madarak tejesen eluralták a kicsi placcot a tó mellett, így a fa alatt vertünk tábort. Így nem volt melegünk sem mint legutóbb ellenben amikor kiértünk még fáztunk is. Ahogy a Belga időjárás könyben megvagyon írva, volt szél, eső és napsütés is, pont ilyen sorrendben.
Igen, ott talán kicsit kivilágít a nap is kicsit.
A szakácsnak még lila is lett a szája a hidegtől.
Azonban mire kész lett a kaja, az idő is kitisztult. Jó társaságban finom kaja.
Téli nyaralás - Szingapúr
Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...
-
A hangszer múzeumból visszafelé benéztünk a székesegyházba , ahol pont hangszeres vizsgafeladatokat adta elő, így zenéből zenébe mentünk. É...
-
Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...
-
Nemrég fedeztem fel egy metró állomáson a természet tudományi múzeum plakátját, ahol a dínó kiállítást hirdették. Nosza el is mentünk megnéz...












































