Monday, November 30, 2020

Tervuren

 Hétvégén kerekpártesztelést terveztünk. Nati bicóját még nem tekertük meg hosszabban, így a reggeli ködben, párában kitekertünk Tervuren-be. Mit ne mondjak nagyon jól gurul a bicója, nem győztem tekerni utánna. A kivezető út mesés, Brüsszelen belül szépséges kastélyok mellett vezet az elszeparált biztonságos kerékpárút. A városból kijutva pedig a Sonian erdő szélén kellett tekernünk, ahol Nati nem állhatta a lassan tekerő sportolókat megelőzte a beöltözött drága biciglis urakat. Először azt hittem konkrétan lecsengeti az útról őket, csak, hogy tesztelje az új csengőjét is. 

Kiérve körbesétáltuk az Afrika múzeum mögötti parkot. De nem azt a pici szép kertet amit mellette látsz ám, hanem azt a hatalmasat, ami még mögötte nyílik. Reggel lévén, még időben érkeztünk a hosszúlábú képek készítéséhez. 









 


Wednesday, November 25, 2020

Séta

 A lezárások alatt nem sok dolog történik, így van ez velünk is és ezzel a bloggal is. Most hétvégén is mindössze egy nagyot sétáltunk a városban. Kimentünk egészen a körgyűrűig tőlünk keletre, hogy megnézzünk egy templomot. Igen ez itt alább egy templom, mi is alig találtuk meg, ahogy a térkép alapján kerestük. A tenisz pálya, meg a templomkert. 



Bezzeg nálunk a templomkert egészen más volt. Emlékszem mennyit ültünk a templomkertben tinédzser koromban, világmegváltó ötleteket vitattunk meg. 

Ez a városrész már Brüsszel főváros régión kívül volt, azaz Flandria, ami természetesen látszódott a házakon is. Meg is beszéltük, hogy melyik tégla tetszik jobban. A picit piros, vagy a nagyon piros közepes nagyságú, vagy az apró. 



De azért van igény nem csak a piros téglákra is (ami meglepő). Így nézett ki a mozaikos háza. 





Tuesday, November 3, 2020

Itt van az ősz újra

A járvány miatt igyekszünk kihasználni minden adódó lehetőséget, hogy kint legyünk a szabadban. Most hétvégén egy csak gyalog, itt mellettünk, de számunkra mégis új útvonalon jártuk be a Sonian erdőt. Először átmentünk Wouluwe-Saint-Pierre-be és onnan mentünk be az erdőbe. Az ősz mindent átfestett itt is és még egy karantén fotó utcai kiállitásba is belefutottunk. A portrékon mindig elgondolkom, főleg, hogy a jelenlegi állás szerint mi is csak hetekre vagyunk a következő lezárástól.
Nincs városkép sültkrumplis nélkül. 

 

Na és itt az erdő. A végén egy szép 13km-es kört tettünk meg.

Téli nyaralás - Szingapúr

 Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...