Showing posts with label Athen. Show all posts
Showing posts with label Athen. Show all posts

Friday, August 4, 2023

Athen 4

Az utolsó napunkon Athénban ismét a belvárost terveztük, hiszen még volt pár helyszín amit nem látogattunk meg és az első nap vásárolt kombinált jegyet még ki szerettük volna használni.

Úton a metró felé ismét elképedtünk, hogy mennyire nem gyalogolnak a görögök. Igaz, hogy vannak járdák, de sokszor a járda közepére tesznek egy fát, vagy a parkoló autók miatt nem lehet használni a gyalogosoknak kijelölt utat. Az alábbi képen épp mindkettőre egyszerre van példa. Nam csoda, hogy az emberek sokszor az úton sétálnak. Szerencsére az autósok ezt tudják és bár ámokfutóként vezetnek, valahogy mégis figyelnek az úton közlekedőkre. Bár arra is láttunk példát, hogy az autós az emberre kevésbbé vigyázott, míg a macskának megállt, hogy az nyugodtan átmehessen előtte.


A metróról most egy kicsit máshol szálltunk le, hogy egy kicsit többet sétálhassunk. Bele is botlottunk egy nagy térbe és templomba, ahova most be is mentünk




Láttunk érdekes grafitiket, az alábbi különösen tetszett. Közelről fura, fél rajznak tűnt, de ahogy mentünk feljebb az utcán kirajzolódott a teljes kép. Nagyon ötletes.



Első nap kihagytunk egy elég nagy Agórát, amibe most be is mentünk. Kiderült, hogy mikor felfedezték ezt a helyet, a görögöknek nem volt elég pénzük, hogy rendesen, teljes egészében feltárják. Amerikaiak viszont nem akartak egy ilyen értékes és régi helyet "veszni" hagyni ezért megfinanszírozták a teljes ásatást.


Bibóéktól hallottuk, hogy vannak teknősök, de egészen eddig nem találkoztunk velük. Itt az Agórában (valószínű mert nyugodt és békés hely) végre láttunk párat. És nem is kicsiket.






Végre sikerült feljutnunk Hephaestus templomához is.


Még egy múzeumot is kialakítottak itt egy felújított régi gyülekezőhely/piac épületében. Meglepően érdekes tárlatja volt, főleg ahhoz képest, hogy milyen kicsi volt.




Különböző szavazó módszereket is meg lehetett nézni az ókori görög demokráciának támogatására. Az alábbi kép a cserépszavazást mutatja, ahol cserepekre írták fel azoknak a nevét akiket NEM akartak megszavazni. A legtöbb szavazatot kapott embert akár egy időre el is tilthatták a "politikai" élettől. Persze ezzel vissza is lehetett élni, mert voltak, hogy összefogtak valaki ellen.
Számomra egy másik módszer is érdekes volt, az a véletlen szerű bírósági zsűrik kiválasztása. Egy függőleges kőtáblába dobáltak be kő korongokat (egy embert jelképezett egy korong), ami a táblán belül véletlenszerűen "pattogott" és mikor az aljára ért, a bizonyos helyre érkező korongok "tulajai" lettek a zsűrik.


Az Agóra és egy könnyű ebéd után elmentünk a kicsit messzebb lévő Zeusz templomához és a közelében lévő Hadriai boltívhez. 
Zeusz temploma kicsit csalódás volt, mert csak pár oszlop maradt meg belőle, de így is lehetett látni, hogy mekkora templom volt annak idején. Ezeket kivésni és felhúzni az ókorban... csodálatos munka.





A Hadriai boltívet a római Hadria uralkodó tiszteletére emelték, mikor a rómaiak idáig elértek a hódításukkal. A boltívet az ókori Athént és a hadriai új város választékaként emelték.


Hazafele egy másik metróállomáson szálltunk fel, ami egy nagyon jó döntés volt, mert itt találtunk egy mini tárlatot az állomáson belül. Ami nekem a legjobban tetszett, hogy az ógörög csatornarendszer maradékát is lehetett látni, konkrétan még a mai napig az akkor épített csőben folyt a víz (valószínű, hogy valami patak). Elképesztő, hogy mekkora tudás veszett el a középkor alatt...


Vacsorára Bibó egy jó kis bárány grillt tervezett nekünk, Andi meg bárányfejet sütött ki. Nagyon finomat ettünk, jól be is laktunk a sok finomságból. A fej meg különösen finom volt.








Thursday, July 6, 2023

Athen 3

Szép szombatra ébredve kis kirándulás volt a program. Bibó a közelbe kinézett egy barlangot, amibe még egy templomot is véstek. Szép idő lévén a kocsit kicsit hamarabb elhagytuk, hogy felgyalogoljunk a templomhoz. 

Útközben még egy elhagyatott épületet is találtunk, de a kilátás volt a legjobb. Egész Athént be lehetett látni a hegy tetejéről.


És mg jó kis graffitiket is lehetett találni.


A templomhoz érve először nagyon nem lehetett látni semmit, de közeledve hozzá már egyre kivehetőbb volt az alakja. Sajnos a barlangból nem lehetett jó képeket csinálni, barlang révén túl sötét volt hozzá és a kinti fény meg túl világos. De így is sikerült egy-két jó fotót lőni. 







Amint látszik, pedig mindketten próbálkoztunk a jó kép készítésével :)


Mivel szép idő volt, gondoltuk, hogy kicsit tovább megyünk az úton, de kiderült, hogy az csak egy elhagyatott silóhoz vezetett. A képzeletünk szépen szárnyalt, hogy mi mindenre használhatták ezt a mesterségesen kialakított barlangot és mi lehetett a berobbantott hátsó fal mögött. Persze igazi válaszunk nem volt.


Na még egyszer egy teljes Athén a hegy tetejéről...







Thursday, May 18, 2023

Athen 2

A következő nap első állomása az Égei tenger volt, ami azt jelentette, hogy át kellett menni a félsziget másik felére a hegyen keresztül. A látvány még mindig csodás volt és amint lehet látni, én már okosabb voltam és sapkát vettem a nap ellen.

Bibó elkezdett búvárkodni, így nagyon jó kis öblöket rejtett utakkal ismer. Aki még nem volt ott, az biztos nem veszi észre a kis ösvényt, ami az öbölhöz vezet, de nekünk szerencsénk volt, hiszen "helyiek" vittek minket tenger nézőbe.


Ha már ott voltunk, akkor nem hagyhattuk ki a megmártózást sem. Először én kicsit bizonytalan voltam, hogy bele akarok-e menni 15-16 fokos vízbe, de miután az ember kis időt töltött benne, nem is érezte a hideget. Bár lehet, hogy a látvány felejtette el velünk a hőmérsékletet. Annyira tiszta volt a víz, hogy teljesen le lehetett látni az aljára, még medúzát is láttunk fentről ahogy ide-oda úszkál. A víz mélysége minimum 3-4 méteres volt itt.



Miután kijöttünk a nap kellemesen melegített és a 17-18 fok körüli levegőhőmérséklet egész melegnek tűnt. Sajnos a képek nem tudják visszaadni, hogy mennyire gyönyörű volt a hely.


Visszafele az ösvény még mindig szűk volt.


Ha már a félsziget túloldalán jártunk, elmentünk megnézni Maratont és a maratoni emlékművet amit a csata emlékére állítottak.



Volt még itt egy harang is, amit meg lehetett kongatni


Az emlékműtől nem messze volt a csatahelyszíne, egy lezárt rész, ahol minden Maratont érintő információ megtalálható. Az eredeti maratoni futást is innen indítják, sőt az úton végig ki van téve kilóméterenként a megtett táv (a célig). Ez aztán a jó marketing a maratoni futásnak!




Fürdés és a maratoni emlékművek látogatása után - ha már a tenger partján voltunk - beültünk egy nagyon jó kis halász étterembe, ahol mi magunk választattuk ki az aznap fogott halakból, hogy mit akarunk enni. Egészen a konyhába bevittek minket, hogy kiválasszuk az aznapi ebédünket.


És íme a kiválasztott és elkészült hal:


E mellé persze még a sok-sok saláta is az egész feta tömbökkel járt.



Desszertet mi nem kértünk, de így is hoztak valami édeset. A kandírozott narancs nagyon finom volt.


Téli nyaralás - Szingapúr

 Sorong után az utunk Szingapúrpa vezetett. Reggel kicsit korán érünk ki a Sorongi reptérre. Ez egy szuperpici reptér, nem is engedték felad...